Induljunk egy kis időutazásra. Menjünk vissza a kezdetekhez. Bevallom, gyerekként, kamaszként nem érdekelt a fotózás, simán elvoltam fényképezőgép nélkül. Használtam filmes masinát, de mit érdekelt az engem, hogyan jön létre a kép? Igen, tanultam általános iskolában fénytant, de akkoriban nem kötött le egyáltalán, csak kötelező tananyag volt. És a filmes masinát is csak kiránduláson használtam, az eredmény bizony sokszor csapnivaló lett.

 

Azóta eltelt több, mint két évtized. Mikor is gondolkodtam el azon, hogy kellene nekem is valami eszköz, hogy meg tudjak örökíteni bizonyos dolgokat? Hát, van annak már közel öt éve is, 2015 nyarán (vagy még tavaszán?), mikor szokásomhoz híven Ikervárra indultam bringával a motorostalálkozóra (Imádom a stílusos, vagány gépparipákat, még ha magam nem is motorozom). Indulás után megálltam a Tesco-nál, és beléptem az egyik üzletbe, ahol kicsivel több, mint 20 000 Ft-ért megvettem egy formás kis kompakt fényképezőt, a Nikon Coolpix L27-es masinát. Úgy voltam vele, hogy ez a gép tökéletesen megfelel számomra, ha valamit le akarok kapni. Mivel nincs modern okostelefonom.

Ez sokáig így is volt, sok esetben koncepcióm se volt, hogyan akarok egy képet elkészíteni, csak előhúztam a kompaktot, és exponáltam. És mivel olykor a kezdőnek is lehet szerencséje, néha sikerült egy-egy jobbnak tűnő képet készítenem mindenféle kompozíció és komolyabb elgondolás nélkül. Meg jól elvoltam a gép által kínált motívumprogramokkal.

Valamikor aztán képbe jött, hogy meg kellene próbálnom lefotózni a csillagos égboltot, hisz nincs benne semmi nehézség (gondoltam nagy naivan…), csak az ég felé fordítom a kamerát, exponálok, és már kész is. És bizony az eredmény olyan is lett, mint a fejem. Sötét, zajos, hasznavehetetlen. Ekkor elkezdtem keresgélni a neten, hogyan is lehetne megoldani a dolgot. Akkor még úgy voltam vele, nincs nekem szükségem komolyabb tudású gépre, azt cipelje az, akinek két anyja van, nem kell nekem ilyen masinéria.

Akármerre mentem, vittem magammal a kompaktot, és azzal kattintgattam különösebb cél nélkül, és úgy gondoltam, a fotózás egy túllihegett dolog, nem akarok én ilyen dolgokkal vacakolni, mikor a kompakttal tök jó képeket tudok készíteni, nincs is itt semmi probléma. Aha. Ahogy Móriczka elképzelte. Persze, kísérletezgettem különböző dolgokkal, néha más-más szögből, de csakúgy, a magam örömére. Ekkor még fogalmam se volt arról, hogyan kell egy képet jól megkomponálni, és a helyszínen kiiktatni a zavaró dolgokat. Olyan lett a kép, amilyen, megvontam a vállamat, és nem érdekelt tovább.

Igen, ez a tipikusan arrogáns hozzáállás, ami a magukat túl jónak képzelő egyének sajátja. Ekkor még nem akartam komolyabban beleásni magam a fotózás rejtelmeibe. Viszont a kompakt arra jó volt, hogy elkezdtem jobban odafigyelni az engem körülvevő világra, és felfedezni a benne rejlő szépséget. Változni kezdett a szemléletmódom, de még csak nagyon csekély mértékben.

Az L27-sel kipróbáltam a Hold fotózását is, az eredmény finoman fogalmazva is kiábrándító lett, mivel csak a maximális digitális zoom segítségével tudtam megfelelően ráközelíteni égi kísérőnkre. Bár a Hold kivehető a képeken, normál méretre nagyítva a képet szemmel látható a szemcsésedés. Ez a kis méretű szenzornak és optikának köszönhető. Viszont napfényes időben egész elfogadható képeket sikerült készítenem. Legalábbis én elégedett voltam magammal. (Nagy hiba, ma már belátom)

Körülbelül két év alatt nőttem ki az L27-es kompaktot, és elkezdtem azon gondolkodni, kategóriát kellene váltanom, hogy jobb képeket tudjak készíteni. 2017 nyarán váltottam DSLR gépre, az akkor kiadott, belépőszintű Nikon D3400 mellett tettem le a voksomat.

A két gép között még nekem is feltűnő volt a különbség képminőség és részletgazdagság tekintetében. Mindezt a nagyobb objektív és képérzékelő szenzor javára lehet írni. Mielőtt a tükörreflexes kategória mellett döntöttem volna, több géptípust megnéztem, melyik felelne meg a legjobban az igényeimnek, így elgondolkodtam cserélhető objektíves kompakton is. Ebben az időben még vajmi keveset tudtam arról, mire is kell igazán odafigyelni a megfelelő gép kiválasztásakor.

A D3400 jó ideje társam, és bár sok képet lőttem vele, az igazán jó képek száma nagyon csekély, köszönhetően a tudatlanságomnak, ám időnként ezzel a masinával is sikerült egészen jó képeket készítenem. Igen, csillagfotókat is. A Holdat még nem próbáltam meg lefényképezni vele. A rosszul sikerült képek száma ezzel a géppel is magas, a tapasztalatlanság és a tudatlanság miatt.

Ám mindez nem tántorított el attól, hogy továbbra is fotózzak, keresve a határokat és a fejlődés lehetőségét. A D3400 első, komolyabb bevetése 2017-ben Balatonföldváron volt. A vonaton olvasgattam a kézikönyvet, hogy valami fogalmam legyen arról, hogyan kell használni egy ilyen gépet. Fogalmam sem volt ekkor még a záridő, rekesz és ISO szentháromság lényegéről.

Miért mesélem el mindezt? Mert mióta megvan a D3400, sok képet készítettem vele, és kellő szorgalom hiányában csak nagyon minimális fejlődésen mentem keresztül. Mindössze pár dolognak olvastam utána, ami érdekelt, de azokban sem mélyedtem el. (Igen, ezek egy kókler fotós ismérvei…)

Barátaim szerint egész jó képeket készítettem az elmúlt bő három év alatt, mióta megvan a D3400, viszont én mindig is kritikusabban álltam az általam készített képekhez. Sosem tekintettem magamra profi fotósként (Ez nagy hiba lenne ilyen kevés tudással…), inkább csak lelkes amatőrként, hobbi fotósként aposztrofáltam magam.

Hogy miért is álltam neki ennek a blognak? Az ok teljesen prózai, ugyanis a tavalyi évben éreztem azt, hogy már nem tudok hova fejlődni önerőből, megrekedtem a kezdő/amatőr szinten, és elkezdtem gondolkodni azon, milyen lenne, ha továbbképezném magam, és esetleg fotósként kezdenék el dolgozni. Honnan is jött ez az ötlet, mi vitte el a gondolataimat ebbe az irányba? Az, hogy volt három felkérésem barátoktól, hogy fotózzak nekik. Előrebocsátottam, hogy nem vagyok profi fotós, ne várjanak olyan minőségű képeket, mint amit egy évek, évtizedek óta fotózással foglalkozó ember tud készíteni.

Ebből egy esküvő volt, és két rendezvény, valamint a tavalyi évet is egy rendezvényfotózással zártam. Nem, mintha ezeknek a dolgoknak különösen nagy jelentősége lenne.

Valamint azért is mesélem ezt el, mert adódott egy lehetőség, hogy OKJ-s képzés keretén belül Fotográfus és fotótermék-kereskedő végzettséget szerezzek. Pár hétig vacilláltam, hogy belevágjak-e egyáltalán, végül úgy voltam vele: Miért ne?

Mit látok ebben? A fejlődés lehetőségét és a hibák kijavítását, szélesebb rálátást a dolgokra, átformálódó gondolkodásmódot és élményeket. Nem azért vettem a D3400-at, hogy porosodjon, hanem azért, hogy használjam, de erről majd egy másik bejegyzésben írok bővebben.