Fotós

Kezdjük ezt a bejegyzést egy idézettel Pablo Picasso-tól:
Tanuld meg a szabályokat, mint egy profi, hogy aztán úgy szeghesd meg őket, mint egy művész.

Ha már egyik előző bejegyzésemben összeszedtem azokat a dolgokat, amikről fel lehet ismerni egy jó fotóst, akkor azok sem maradhatnak ki, akik az én meglátásom, véleményem szerint a kókler kategóriába tartoznak. A bejegyzésemben a jelenségre reflektálok, és biztos vagyok benne, lesznek olyanok, akik sértve érzik majd magukat. Kíméletlen kritika következik.

Előtte jöjjön egy kérdés, és jól fontolják meg a választ. Ha választaniuk kellene két fotós közül, ki végezzen el egy adott munkát, melyiküket választanák?

1. Egy magát zseniális fotósnak minősítő személyt

2. Egy olyan fotóst, aki azt mondja, igyekszik a lehető legjobban elvégezni a munkát

Ám mielőtt belekezdenék, egy rövid időre visszakanyarodnék a jó fotósok ismérveihez. Az elmúlt napokban sokat gondolkodtam, melyek azok a dolgok, amik kimaradtak. Kettő ilyen jutott eszembe. Az egyik az etika, a másik a türelem. Ezek még hozzátartoznak a jó fotósok ismérveihez. Az etika azt jelenti, hogy emberek fotózása esetén a fotós az adott személyt nem ábrázolja megalázó módon, vagy kiszolgáltatott helyzetben, nem él vissza a helyzetével, nem készít senkiről lesifotót. Türelem: kivárja a megfelelő pillanatot, rászánja az időt a kép elkészítésére.

De térjünk rá a lényegre, miről lehet megismerni a kóklereket. Biztosan sokan ismerünk olyan embereket, akiknek van fényképezőgépe, és azt hiszi magáról, hogy zseniális fotós, ám a valóság és a képei teljesen mást mutatnak. Ez az egyik jellemzője ezeknek az embereknek. Onnantól, hogy megvette/megkapta a fényképezőgépét, azt hiszi magáról, mindent (is) tud, mindenhez (is) ért.

Nem hajlandók tanulni, fejlődni, fejleszteni magukat és a felszerelésüket. Alapból hiányzik a tudásuk, a képességeik, nincs meg az a látásmódjuk, ami szükséges a jobb, minőségibb képek készítéséhez, ám ők ezt nem hajlandók elismerni. A gondolkodás és a képességek teljes hiánya jellemzi őket. Nem tudják, hogyan lehetne a legtöbbet, legjobbat kihozni a fényképezőgépükből, mert nincsenek tisztában a képességeivel. Jellemzően automata módban használják, ami a tudás hiányából adódik, és nem tudják értelmezni a gép jelzéseit. „Jól van az úgy!” címszóval intéznek el mindent. Ha manuál/fél automata módban használják a gépet, azt nem tudják beállítani a körülményekhez. Azt gondolják, a technika elég a kiváló képek elkészítéséhez, amikor valaki felvilágosítja őket, hogy ez nem így van, megsértődnek. Vakon rábízzák magukat a technikára és vakon hisznek is benne.

Ha valaki felhívja a figyelmüket a hiányosságaikra, építő jellegű negatív kritikát fogalmaz meg a „munkásságukkal” kapcsolatban, rámutatva, mit csinálnak rosszul, mit kellene másként csinálni, mire kellene odafigyelni a jobb képek érdekében, azonnal és agresszívan támadnak vissza, hogy a másik semmit nem tud, tévedésben van, rosszul látja a dolgokat, és az őket kritizálónak fogalma sincs a valóságról. Semmilyen módon nem lehet tanítani őket. Sok esetben alpári, közönséges stílusban reagálnak, a kritikákat, iránymutatásokat okoskodásnak minősítik. Ők tévedhetetlenek, nekik aztán senki ne mondja meg a frankot, mert mindenkinél jobban tudnak mindent, csak és kizárólag ők tudják jól a dolgokat. Hogyan meri bárki kritizálni őket? Mi az, hogy nekik hiányosságaik vannak? Az ismerőseik, barátaik a megmondhatói, milyen zseniálisan fotóznak, magas minőséget képviselnek, akik ellenkező véleményen vannak, azok mind tévednek, vagy pusztán az irigység szól az őket kritizáló személyekből, mert a kritikusaik semmihez nem értenek.

Piedesztálra emelik magukat és a nem létező tudásukat. Mindenkivel szemben lekezelőek, akik nem ismerik el a munkásságukat, a tudásukat. (Ami nincs, azt nehéz elismerni…) Fogalmuk sincs arról, hogyan kell egy képet megkomponálni, felépíteni, hogy a megfelelő hatást váltsák ki vele. Azt hiszik, ha fekete-fehérben fényképeznek, akkor művésziek lesznek a képeik… (sic!) Képtelenek normális tartalommal megtölteni a képeiket, minden képükön látni a hanyagságot, a hozzá nem értést. Képtelenek túllépni a saját korlátaikon, mert nincsenek tisztában azzal, hogy egyáltalán vannak, és ebből következik a korlátolt, beszűkült gondolkodásmód.

Rengeteg képet készítenek mindenféle koncepció nélkül. Azt hiszik, a több kép egyenlő a minőséggel, és ha ész nélkül nyomják az exponálógombot, annál jobb fotósok. A képeik jellemzően zavarosak, nehezen, vagy egyáltalán nem értelmezhetők, mivel egyáltalán nem tudják visszaadni azt, amit meg akarnak mutatni. A képeiknek nincs hangulata, sem üzenete, nem tudják megfogni, felkelteni a néző érdeklődését. A képeiknek nincs mélysége, nincs dimenziója.

Onnantól, hogy kezükbe kapták a fényképezőgépüket, máris úgy hivatkoznak magukra, hogy XY Photo vagy Photography, és ezt oda is biggyesztik a képeikre. Mintha ez bármit is jelentene, vagy egyenlő lenne a minőségi, jól elkészített, tartalmas, egyedi képekkel, és nem tetszik nekik, amikor valaki közli velük, hogy ez nem így van, és nem ennek kellene az első lépésnek lennie, hanem a megfelelő tudásszint megszerzésének. Vakon hisznek abban, hogy egy rossz képből a Photoshop, vagy más képmanipuláló program (pl. GIMP) segítségével csodás képet lehet varázsolni. Szerintük mindent meg lehet oldani a képmanipuláló programok segítségével, ezért nem is törődnek azzal, hogy jó képeket készítsenek, majd Photoshop-ban megoldják a dolgokat. (Már ha lehet valamit kezdeni az adott képpel/képekkel…) Minden szempontból hanyagság, nemtörődömség jellemzi őket, ami a képeiken is visszaköszön. Ne feledjük, a képeken minden látszik.

Valótlanságokat állítanak a fotózással kapcsolatban. Találkoztam már többek között olyan állítással, hogy a fotózás könnyű, csak éppen a profi fotósok ennek ellenkezőjét állítják, mert nem akarnak konkurenciát. Baromság. Egy tapasztalt fotós nagyon jó iránymutatásokkal tud szolgálni, meg tudja mutatni az utat, járni viszont nekünk kell rajta, kialakítva a saját stílusunkat. És egy tapasztalt fotós sosem fél új dolgokat tanulni, sőt, kifejezetten nyitott az újdonságokra.

Minden képet tudatosan kell felépíteni a legapróbb részletekig. Sokszor maga az előkészület veszi igénybe a legtöbb időt, mire sikerül azt a képet elkészíteni, amit elképzeltünk. Ez az ételfotózásra, tárgyfotózásra a leginkább jellemző, a természetfotózásnál meg kell találni azokat a helyeket, ahol az általunk lefotózni kívánt állatok legtöbbször előfordulnak, és türelmesen ki kell várni, amíg megjelennek.

Ennyi erővel azt is ki lehetne jelenteni, hogy filmet készíteni könnyű. Csak éppen ez sem fedi a valóságot. Vajon az autószerelés könnyű? A bádogos munkája könnyű? Minden szakma esetében fel lehetne tenni ezt a kérdést, hogy az vajon mennyire könnyű. A tapasztalataim azt mutatják, csupán illúzió, hogy az ember a kezébe fogja a fényképezőt, és máris készíti a jobbnál jobb képeket mindenféle elképzelés és tudás nélkül. Igen, én is elrontottam jó néhány képet ilyen, vagy olyan okból, ám ezekből is tudtam tanulni, mert ott voltak példaként, hogy milyen képeket nem akarok készíteni. Pont a felismerés miatt, hogy nem tudok igazán ütős képeket készíteni, vágtam bele a tanfolyamba. És meg is lett az eredménye, látom a fejlődést magamon, ám ez nem jelenti azt, hogy most már olyan hű de szuper fotós lennék. Csupán egy ember vagyok, aki a tanfolyam keretében szerzett bizonyos alapokat, amikre építkezni tud. És a tanulást a tanfolyam elvégzése után is folytatom, autodidakta módon, vagy éppen YouTube videók segítségével. Ki lehet próbálni akár egy telefonnal is, hogy kimennek, és fotóznak, mondjuk egy virágot, madarat, egy elsuhanó autót, bármit. Csak előtte kapcsolják ki az automata módot a telefonon, és úgy próbáljanak meg képeket készíteni. Vajon sikerülni fog? Jó néhány dolgot kell megtanulni és alkalmazni a képek elkészítése során, témától függetlenül, hogy jó végeredményt érjünk el. Mindezekkel a tanfolyam során találtam szembe magamat, és jöttem tisztába. Bizony van még mit tanulnom, van még hova fejlődnöm.

A kóklerek kizárólag arra hajtanak, hogy minél több filléres like-ot, és olcsó elismerést facsarjanak ki az emberekből. Csak akkor érzik jól magukat, ha ömlik a rengeteg felszínes elismerés, minél többen ajnározzák őket, és ezt önigazolásként használják, mert szerintük ez bizonyítja, mennyire jók. Egy tapasztaltabb, magasabb tudásszinttel rendelkező fotós szeme egyből kiszúrja a hibákat a képeken. Attól, hogy fotós ismeretekkel nem rendelkező emberek ömlengenek valakinek a képei láttán, azok még nem lesznek jók és igényesek, viszont ezekkel próbálják igazolni azon tévképzetüket, hogy ők mennyire jó fotósok, hiszen Józsi is őket hívta az esküvőjére fotózni, mert annyira zseniálisak, meg a hivatásos esküvőfotós milyen drágán dolgozik már! Nézzék meg egy tapasztalt esküvőfotós képeit, és megértik, hogy miért fizetnek. Mit látnak? Olyan apró nüanszokat, hangulatot, érzéseket, amire csak egy felkészült fotós képes.

Egy kókler fotós simán tönkre tud vágni egy esküvőt, mert fogalma sincs arról, hogyan kell viselkedni, mikor, hova kell állni, mire kell figyelni. (Témába vágó bejegyzés itt.) Egy jó esküvőfotós olyan, mint egy szobanövény. Mindenki tudja, hogy van, de olyan szinten a háttérben dolgozik, hogy egyáltalán nem rá figyelnek az emberek, így tud igazán érzelmes pillanatokat megörökíteni.

Nem ismerik az etikát, és azt sem tudják, milyen témához milyen objektívet kell(ene) használni. Már ha egyáltalán több objektívvel rendelkeznek. Meggyőződéssel hirdetik a sztereotípiákat és igyekeznek mindenkit meggyőzni arról, hogy a sztereotípiák igazak. Ja, és a személyiségi jogokkal sincsenek tisztában.

Hadd szemléltessem ismét egy példával, mire gondolok az etika és a sztereotípiák kapcsán. Ez lehet, sokaknak kijózanító lesz. A fotózáshoz is hozzátartozik az etikus viselkedés és a jó erkölcs, ugyanúgy, mint például az orvosok, ügyvédek és más szakmák esetében.

A legjobban ezt az akt/erotikus fotózás kapcsán tudom szemléltetni, megmutatva, mi a sztereotípia, és mi a valóság, hogyan áll ehhez a témához egy kókler, és egy képzett fotós.

Az akt/erotikus fotózás nem kezdőknek való, ezt le kell szögezni az elején. Emberismeret nélkül nehéz igazán jó eredményt elérni, akárcsak a portré esetében. Nem készítettem még sem akt, sem erotikus fotókat, viszont szeretném majd kipróbálni valamikor a jövőben, milyen eredményt tudok elérni, mit tudok kihozni ezekből a témákból. Rengeteg odafigyelést, tudást igényel, mint bármelyik téma, hogy igazán jó eredmény születhessen. Az akt/erotikus fotózás általában stúdióban történik, de szabadban is készülnek ilyen képek. Ahhoz, hogy jó képeket lehessen készíteni, fontos a jó emberismeret, és elengedhetetlen a bizalom, a tisztelet, hiszen nem minden nap állnak az emberek kevés ruhában, vagy meztelenül egy fotós fényképezőgépe elé. A bizalomnak és a tiszteletnek kölcsönösnek kell lennie, a modellnek bíznia kell a fotósban, hogy igényes, minőségi képeket készít róla, és nem él vissza a helyzettel, a fotósnak bíznia kell abban, hogy a modell megcsinálja azt, amit kér tőle. Ahogy a portréfotózásnál, úgy itt is van egy koncepció, ami alapján elkészülnek a képek, és ugyanúgy fontos, hogy a fotós és a modell együtt tudjon működni a fotózás során, odafigyeljenek egymásra. Ez elsősorban munka, ami nem jelenti azt, hogy a hangulat ne lehetne kötetlen és oldott. Ha valaki azt állítja, hogy az akt/erotikus fotózás csak és kizárólag élvezet, az valótlanságot állít.

Sok ember azt hiszi, tévesen, hogy akt/erotikus fotók csak fiatal nőkről készülhetnek, és kizárólag férfi fotósok készítenek ilyen képeket. Ez egy általános sztereotípia. A valóság ezzel szemben az, hogy férfiakról, nőkről egyaránt készülhet akt/erotikus kép kortól függetlenül, és női fotósok ugyanúgy készítenek ilyen képeket, ez nem csak és kizárólag a férfiak kiváltsága. Szerintem semmi kivetni való nincs abban, ha férfiakról is készül akt/erotikus kép. Az aktfotó elsősorban az emberi test szépségéről szól, arról, hogy kortól, nemtől függetlenül érdekes az emberi test. Az erotikus fotó viszont az adott személy szexualitását helyezi előtérbe, ám ezt nem feltétlenül csak a test meztelenségével lehet elérni. A szex, a szexualitás az élet természetes velejárója, ettől még nem kell ledegradálni és közönségessé, alpárivá tenni. Sőt, inkább fel kellene emelni, és ehhez nagyon jó eszköz tud lenni a fotó. Egy pillantás, egy arckifejezés is tud erotikus lenni, nem kell ehhez például a nők nemi szervét, vagy melleit lefotózni, nem kell a fényképezőgépet kvázi a nők hüvelyébe feltolni. Ettől csak ízléstelen lesz a fotó. Sokszor jobban érvényesül az erotikus hatás, a szexuális kisugárzás, ha alkalmazzuk a kevesebb néha több elvét. Ezt sejtetéssel, fényekkel lehet igazán jól elérni, nem pedig az elsődleges nemi jegyek, és a nemi szervek kendőzetlen, kitárulkozó megmutatásával, mert az már a pornó kategória, ráadásul igénytelen is. Főleg nők esetében. És a pornó, mint tudjuk, üres és tartalmatlan. Csak ezt egy kókler soha nem fogja megérteni. Képtelen felmérni a felelősségét, és azt, hogy a saját ömlengése, a saját zsenialitásába vetett hite milyen kártékony tud lenni.

A férfi fotósok kihasználják a helyzeteket, amikor meztelen nőket fotóznak. Erre azt kell mondjam, sajnos van ilyen. A kóklerek között. Mivel ők nem ismerik az etikát, az erkölcsöt, és azt a rossz igét terjesztik is teljes meggyőződéssel, hogy a nők tapogatása, fogdosása, valamint benyúlkálás a nők nemi szervébe, és a velük való szex hozzátartozik az akt/erotikus fotók készítéséhez. Ezért azt is megengedik maguknak, hogy ízléstelen, közönséges pornóképeket készítsenek azokról a nőkről, akik a fényképezőgépük elé állnak. A valódi fotósok nem élnek, nem élhetnek vissza a helyzetükkel, ugyanúgy, ahogy a férfi nőgyógyász, vagy a férfi masszőr nem él vissza (jó esetben) a nők kiszolgáltatott helyzetével. Tiltja az etika, és bizony komoly utóhatása lehet annak, ha valaki túlmegy azon a határon, amit a munkája megenged. Gondoljanak bele, hogy a zaklatás milyen komoly vád, főleg, ha egy nő érzi úgy, hogy ő bármilyen formában zaklatás áldozata lett. Erre a Me Too mozgalom idején a nők és a nőket védő szervezetek nagyon komolyan ugranak. És akkor ott vannak a kóklerek, akik fennhangon hirdetik, hogy ők bizony fogdossák, tapogatják a nőket, szexelnek velük, és ezt meg is örökítik, majd büszkén meg is osztják, mondván: Ilyen az igazi férfi! Aki nem használja ki az ilyen helyzeteket, az töketlen. Vajon mióta menő dolog egy embert megalázó módon, kiszolgáltatott helyzetben fotózni és azt közzétenni? Mióta dicsőség egy nőt tárgyként, vagy egy darab húsként ábrázolni? Csak egy ostoba kókler csinál ilyet, nem egy valódi fotós. Egy igazi fotós tiszteli a modelljét.

Ahogy a portréfotózásnál, úgy az akt/erotikus fotózásnál is meg kell beszélni, mi az elképzelés, milyen stílusú képek fognak készülni. Minden részletet ajánlott tisztázni, és a felek védelme érdekében szerződésben rögzíteni. Egy képzett fotós nem zárkózik el attól, ha a modellje elhívja a párját, vagy valamelyik barátját, ha szükségesnek érzi, ez semmiben nem befolyásolja a munkáját. Az egyik legfontosabb dolog azt tisztázni, valamint írásban is rögzíteni, ki, hol és hogyan használhatja fel a képeket, ugyanúgy, mint a portrék esetében, mivel az embereket ábrázoló képek nem a fotós tulajdonát képezik, hanem a képeken szereplő emberét. (A street-, a riport, a dokumetarista, a szoció- és a rendezvényfotó más kategóriába tartozik.)

Ahogy a portréfotózás esetében, úgy az akt/erotikus képek készítésének esetében is fontos a kötetlen, oldott hangulat, a fotósnak tudnia kell ebben az esetben is megmutatni a modellje személyiségét a képeken, nem csak a testét, ehhez tudnia kell megnyitni, kihozni belőle a legtöbbet, legjobbat. Ezt csak úgy lehet, ha odafigyel arra, amit csinál, és a szexualitással kapcsolatos dolgokat a háttérbe szorítja. Gondolom, azzal mindenki tisztában van, hogy a filmekben látható erotikus jelenetek messze nem olyan élvezetesek a szereplőknek, mint ahogy azt viszont látjuk a filmekben, hiszen ott jelen van a rendező, a világosító, az operatőr, és még ki tudja, hány stábtag.

Fontos, hogy a modell tisztában legyen azzal, bármikor, bármire mondhat nemet, ha úgy érzi, hogy valami kellemetlen a számára. Egy valódi fotós sosem kényszeríti semmire a modelljét, mert számára az a fontos, hogy a lehető legjobb képeket készítse el arról, aki a kamerája elé áll. És ez független attól, hogy portrét készít, vagy akt/erotikus képet. Van, amikor úgy zajlik egy fotózás, hogy van sminkes és fodrász is, mert a fotósnak, vagy a modellnek vannak olyan ismerősei, barátai, akik szívesen gyakorolnák a szakmájukat, és egy fotózás jó alkalom erre, valamint itt is lehet használni különféle kiegészítőket.

A kóklerek nincsenek tisztában a világítási módokkal, nem tudják, hogyan kell jól bevilágítani a modell testét, arcát, hogy az esztétikus legyen a képeken. Egy felkészült fotósnak megvannak a megfelelő eszközei, stúdiólámpái, stúdióvakui, fényformálók, és egyéb eszközök, amiknek a segítségével a kívánt hatást eléri, addig egy kókler nem rendelkezik ezekkel, fogalma sincs arról, mi a kemény, vagy éppen a lágy fény. Maximum egy kis vakuval rendelkezik, amivel szemből telibe villantja a neki modellt álló embert, és ezzel le is tudja a dolgokat. Csak éppen azt nem veszi észre, milyen bántó módon pattan vissza a vakú fénye nem csak a modell testéről, de még a környező dolgokról is. Mindig ugyanabból a perspektívából készíti a képeit, amik unalmasak, egysíkúak. Egyáltalán nem törekednek a maximumra, az elérhető legjobb eredményre, ezért nem tudnak megújulni sem, sőt, igényük sincs a fejlődésre. Éppen ezért a stílusuk ugyanolyan unalmas, egysíkú lesz, mint ők maguk. A legalapvetőbb fotós fogalmakkal, technikákkal nincsenek tisztában. Nem tudják, mi a harmadolás, az aranymetszés, a vágás, a perspektíva, hogy csak néhány dolgot említsek. (Ezekről szándékozom a jövőben írni egy sorozatot, hogy megmutassam, mennyi dolog szükséges a jobb képek elkészítéséhez) Gyalázatosnak tartom azt, amikor egy olyan ember minősíti magát zseniális(!) fotósnak, akinek se tudása nincs, se igénye a fejlődésre. Hogy meri azt állítani egy ilyen ember, hogy ő bárkinél különb fotós lenne? Sem az ego, sem az agresszív, arrogáns stílus nem tesz senkit fotóssá. Zseniálissá pláne nem. Ahhoz, hogy valaki egyáltalán fotósnak vagy fényképésznek nevezhesse magát, szükség van tudásra, alázatra, elhivatottságra, nyitottságra, az emberben ott kell lennie a fejlődés igényének, fel kell ismernie a korlátait, és kritikusnak kell lennie önmagával szemben. Ha az ember felismeri a hibáit, akkor tud is rajtuk változtatni. Nem az a probléma, ha valaki kezdő, vagy amatőr, én is az voltam, hanem az, ha valaki nem akar tanulni, nem akar fejlődni, valamint a nem tudást tudásnak akarja beállítani.

A kérdés ugyanaz, mint a legutóbbi bejegyzésemben: egy kóklert, vagy inkább egy felkészült, képzett fotóst választanának?