A címben az idézőjel nem véletlen. Van, amikor nem a tudás, nem a türelem, hanem valami hihetetlen véletlen folytán állnak össze a dolgok. Így jártam 2022. március 19-én, amikor azon vacilláltam, hogy a Sárvár Arénába menjek karate versenyt fotózni, vagy inkább a Farkas-erdőbe látogassak ki. A címből már kitalálhatták, hogyan döntöttem.

 

Igen, az erdő felé vettem az irányt, mivel hónapok óta nem jártam kint, és régen élveztem ki az erdő nyújtotta csendet. Erre már nagy szükségem volt az állandó zaj miatt. A jó levegő megtette a hatását, és ez a szombat délután számtalan izgalmas pillanatot hozott nekem, és bizony magam is csodálkoztam rajta, hogyan tud ilyen dolgokat produkálni az élet.

Bár a karate verseny is jó lehetőség lett volna izgalmas és érdekes sportfotók készítésére, legbelül azt éreztem, az erdő tartalmaz számomra igazán érdekes lehetőségeket. A szokásos útvonalon, a Sárvárt Gércével összekötő kerékpárúton eltekertem Gércéig, majd Gércén belül lekanyarodtam jobbra, a sportpálya irányába, és az Országos Kéktúra útvonalon haladtam tovább, átgurultam a 84-es főúton és folytattam utamat a Rózsáskerti Erdészház irányába.

Még nem értem el a Farkas-erdő főbejáratát, amikor meghallottam egy madár vijjogását. Nem vagyok ornitológus, így nem tudtam hang alapján beazonosítani a madarat. Letámasztottam a bringát, feltettem a 70-300-as telét, és igyekeztem ráfókuszálni. Kellett egy kis idő, mire sikerült ráállítanom az élességet. Talán valaki a képek alapján meg tudja mondani, milyen madár akadt az utamba. Szerintem egy sólyom volt, de a szakértők majd megmondják. Mázlim volt, hogy percekig manőverezett az erdős terület fölött, így jó pár képet tudtam készíteni róla. Miután tovaszállt északkeleti irányba, egy fakopáncs vonta magára a figyelmemet, aki a közeli fákat kopogtatva kutatott élelem után, és nem nagyon törődött velem, így róla is sikerült pár képet készítenem. Ám ezzel még nem volt vége számomra az izgalmas pillanatoknak. Ekkor jutott eszembe, hogy feltegyem a vállpántot a gépre, így megkönnyítve a gyors reagálást, ha esetleg valami érdekes akad az utamba. Elég macerás lett volna állandóan elpakolni majd elővenni a gépet, amikor valami izgalmas történik a közelben. Vicces látvány lehetett, ahogy az út szélén, a gépet a földre letéve fűztem be a vállpántot. A legkényelmesebb megoldás az lenne ilyenkor, ha a bringát letenném valahol, és gyalog baktatnék végig az úton, csak ha nem látom a bringát, akkor azon agyalnék, nem lopja-e el valaki.

Ezúttal nem tekertem el a Hidegkúti Vadászházig, hamarabb visszafordultam, és folyamatosan figyeltem az erdőt, előbukkan-e valami a fák közül. Kényelmes tempóban tekertem, miközben a gép az oldalamon lógott. Ami miatt morogtam, az az autók jelenléte az erdőben. Azért megyek ki, mert a csendet akarom élvezni, nem azért, hogy állandóan félreálljak a túlságosan kényelmes emberek elől. Egy kiadós séta kifejezetten jót tesz a csendben és a jó levegőn, ráadásul minden szempontból egészséges. Ezért szeretek legalább a Hidegkúti Vadászházig eltekerni.

Élveztem a kellemesen hűvös levegőt, a csöndet, és folyamatosan figyeltem, felbukkan-e valami számomra izgalmas állat, és lesz-e lehetőségem lencsevégre kapni. Már közeledtem a Farkas-erdő bejáratához, amikor nekem balra, a fák közül felröppent egy újabb ragadozómadár, ám esélyem sem volt arra, hogy beazonosítsam, arra meg pláne nem, hogy le is fotózzam, így csak szemmel követtem, amíg el nem tűnt a fák között nyugati irányban. Pár másodperccel később egy rókát pillantottam meg a bozótban, ám csak pár pillanatig erejéig láttam, így erről a lehetőségről is lemaradtam. Elkönyveltem magamban, hogy ebben a napban ennyi volt, így elpakoltam a gépet, ám a véletlenek összjátéka mindig felül tudja írni az ember legvadabb elképzeléseit is.

Már elhagytam Gércét, és hazafelé tekertem a bicikliúton, amikor átfutott előttem egy róka az úton, és a túloldalon Sárvár irányába futott egy darabig. Folyamatosan figyeltem, merre bukkant fel, és reméltem, lesz lehetőségem arra, hogy megörökítsem. Egy ponton megállt, és kikukucskált a takarásból. Szembe néztünk egymással, így adódott egy lehetőség, hogy készítsek róla pár jó képet. Igyekeztem a lehető leggyorsabban előbányászni a gépet a táskából, és újra feltenni rá a telét, ám a róka megunta a dolgot, bal fülét lecsapta, majd visszabújt fedezékébe, és úgy döntött, elindul Gérce irányába. Már csak azt tudtam megörökíteni, ahogy távolodik tőlem…

A napot végül egy fiatal gímszarvas koronázta meg. Már közeledtem a Sárvár-Hegyközségi körforgalomhoz, amikor egy magán bekötőút mellett elhaladva felfigyeltem egy világos foltra. Arra gondoltam, csak egy vastagabb fa, ám a kíváncsiságomat nem hagyta nyugodni, ezért letámasztottam a bringát, kényelmesen elővettem a gépet, feltettem a telét, és visszaballagtam a bekötőúthoz. Maximumra tekertem az objektívet, és akkor szembesültem vele, hogy egy nyugodtan legelésző szarvas az. Mivel nem tudtam, mennyi ideig áll nekem modellt, gyorsan lőttem róla több képet, így egészen a távozásáig kb. 40 képet készítettem róla, igaz, ezek nagy része ugyanolyan, egy pózban áll, és figyeli, mit csinálok. A bekötőutat lezáró sorompóig mentem csak be, onnan készítettem a képeket. Miután távozott, elégedetten, és boldogan tekertem haza, hogy a kirándulásom ilyen eredménnyel zárult, ami felülmúlta minden várakozásomat. Számomra így volt tökéletes ez a szombat délután.

A bejegyzés írása közben azon gondolkodtam, legközelebb nem viszem magammal a 18-55 mm-es és a fix 35 mm-es objektívet a fotós táskában, hanem csak a 70-300 mm-es objektívet a gépen, így ha valami váratlan szituáció adódna, akkor nem kell az objektívcserével bajlódnom. Ez a megoldás jól jött volna akkor, amikor Gércénél találkoztam a rókával, és szembe néztünk egymással. Vagy úgy rendezem el a táskában a dolgokat, hogy a teleobjektívvel felszerelt gép és a két másik objektív is kényelmesen elférjen a táskában. Majd meglátom, amikor legközelebb kimegyek az erdőbe.