Fotós

Mi a jó a fotózásban? Mi az, amit szeretek benne? A kreatív szabadságot, az ötletelést, a rengeteg téma által felkínált lehetőséget, amit ki lehet próbálni. A függetlenséget, az alkotás folyamatát, a fejlődést. Szeretek a barátaimmal beszélgetés közben ötletelni, milyen témát érdemes lefotózni, azt hogyan tudjuk közösen a lehető legjobban kivitelezni.

Ilyenkor rendszerint elkap a szenvedély, ahogy vázolom, milyen végeredményt szeretnék végül a képen látni. Ha megvan a téma, és a fejemben összeállt a kép, onnantól kezdve már csak a hogyan a kérdés. A fotózásban mindig van kihívás, legyen szó egy italfotóról, vagy természetfotóról, ember ábrázolásról. Mivel mindenkit más érdekel a fotózásban, más dolgokat próbál ki.

Van, amikor kimegyek valamelyik Sárvár közeli erdőbe bringával, hogy ott keressek témát, vagy csak éppen szeretnék egy kis csendet magam körül, és élvezni a jó levegőt. Január vége felé Sárvártól északra, a 84-es főút elkerülő szakasza mellett található Szatmár erdőben bicikliztem egy felázott, saras földúton, amikor tőlem balra arra figyeltem fel, hogy mozgolódás támadt a fák között. Kellett egy kis idő, míg felismertem a fák között szökkenő őzeket. Nem messze tőlem bukkantak ki a fák közül, megtorpantak egy rövid pillanatra, majd gyorsan tovább szökkentek, és eltűntek az út túloldalán. Bár mérgesnek kellett volna lennem magamra, mégsem voltam az, mivel a fényképezőgép a táskában volt, és én magam sem számítottam rá, hogy egy kisebb őz csordába futok. Viszont ez így is egy élmény volt.

Hasonló helyez alakult ki február 28-án, a Vas megyei Farkas-Erdőben. Ekkor a délelőtti időszakban kerekeztem az erdőben, az aszfaltozott erdei úton, mely része a Kék Túra útvonalnak, amikor balról, a hátam mögül csörtetést hallottam. Odanéztem, és megláttam a fák közül kirontó vaddisznót, nyomában a süldő malacokkal. Tőlem kb. 15-20 méterre pillantottam meg a fák között őket. Megálltam, leszálltam a bicikliről, és megvártam, míg elvonultak. Megállt bennem az ütő egy pillanatra, mert azt hittem, hogy az anyakoca esetleg nekem ront.

Amikor elértem a Hidegkúti vadászházig, ott pihentem egy darabig, és éreztem, hogyan dolgozik bennem az adrenalin. Kellett egy kis idő, míg lehiggadtam. És ezúttal is a táskában pihent a fényképezőgép. A pihenő után tovább indultam a Mária Terézia kút felé, kényelmes, lassú tempóban. Már a pihenőhely közelében jártam, amikor megpillantottam egy mókust, mely azzal a lendülettel fel is szaladt a legközelebbi fára. Leszálltam a bicikliről, és figyeltem, hátha ismét megpillantom, de nem volt szerencsém. Éppen csak eljutottam addig a gondolatig, hogy előbányászom végre a fényképezőgépet, és felcsapom rá a teleobjektívet, mikor mozgolódást észleltem a fák között. Először azt hittem, futók, ám rövid idő múlva kiderült, két kifejlett szarvas volt az. Lenyűgözve álltam az úton, és figyeltem a méltóságteljes állatokat. Hihetetlen szerencse volt, hogy ilyen élményekben volt részem viszonylag rövid idő alatt, ám balszerencsés helyzet is, mert nem tartottam készenlétben a fényképezőt, így elszalasztottam ezen lehetőségek megörökítését.

A Nikon D3400 hiába egy könnyű kis gép a maga kb. 500 grammjával, ha az ember a nyakába akasztja, egy idő után érzi a súlyát, ami attól is függ, hogy melyik objektív van fent a gépen. Meg bringán, tekerés közben kényelmetlen, ahogy jobbra-balra leng. Kipróbáltam. Kollégáimtól, barátaimtól azt a javaslatot kaptam ezzel kapcsolatban, hogy tegyem le valahol a bringát, és bóklásszak gyalogosan az erdőkben, nyakamban a géppel. Nos, ez korábban nem jutott eszembe, mivel nem tudom, egy erdőben hol lehet úgy letenni a bringát, hogy senki ne vigye el.

De vissza az eredeti témához, mi az, amit szeretek a fotózásban. Ezt a bejegyzés elején röviden összefoglaltam. Az ötletelés, az alkotás folyamata, a kreativitás és a látásmód fejlesztése, a témának megfelelő nézőpont kiválasztása, a kép fejben történő felépítése, majd megvalósítása mind élvezetes dolog. És ezernyi témában lehet alkotni. Például lehet valakit a munkája közben fotózni, úgy, hogy szemléltessük, mennyire magas szinten műveli azt. Egyik barátomat akarom a jövőben lefotózni a munkája közben, csak még nem tudom, milyen eszközökre lesz hozzá szükségem.

Az egyik legjobb dolog egy-egy fotóban, ahogy az ember az elképzelésének megfelelően a gyakorlatba átülteti a dolgokat, és mindent úgy rendez el, ahogyan azt a végén látni szeretné a képen. Például egy csendélet, étel, ital, vagy egyéb tevékenységet bemutató kép esetében. Vagy amikor az ember ismeretlen terepre megy, kilépve a komfortzónájából, hogy egy szép tájról készítsen lenyűgöző fotót, és a képei segítségével adja át azt a hangulatot, érzést, amit ott, abban a pillanatban átélt. És ez az egyik legnehezebb dolog a képek elkészítése során. Túllépni a technikán, és hangulatot, érzést átadni a képek segítségével. Ezt csak úgy lehet elérni, hogy az ember a maximumra törekszik, figyel a részletekre, és a legjobban választja meg mind a nézőpontot, mind az aktuális témához szükséges eszközöket.

És itt jön képbe a vizualitás. Akárcsak a filmeknél, a fotók esetében is fontos a látvány megfelelő felépítése. Ehhez tudni kell a rendelkezésünkre álló fényt jól kihasználni. És mint sok esetben, itt is érvényesül a kevesebb több elve. Nem kell egyetlen képre rázsúfolni mindent, amit meg akarunk mutatni, érdemes esetenként sorozatban gondolkodni. De ez mindig téma és helyzet függő. Például a lakásban fel lehet építeni egy egyszerű fotóstúdiót, míg a természetben alkalmazkodni kell a változásokhoz.

Egy kicsit kitérve az embere fotózására, ott az a jó, hogy meg lehet idézni régi korokat a ruhák, kiegészítők segítségével. Ilyenkor a modellel közösen alkot és ötletel az ember. Például egyik barátomról el tudom képzelni, hogy az 1920-as, ’30-as évek gengszter stílusában készüljenek róla portréképek. És ehhez nem kell más, csak megfelelő öltöny, és kalap, valamint egy cigi lezseren a szája sarkában. Egyik kolléganőmmel régóta ötletelünk, hogyan készüljenek róla ősszel érdekes képek, míg egy másik kolléganőmmel a főzést és a fotózást vegyítjük, mikor ötletelünk.

Ez inspirálóan hat rám, és mindig felpörget, kimozdít a holtpontról, a szürke hétköznapokból. Ez az, amit szeretek a fotózásban. Meg azt, hogy a kirándulást, a természetjárást összehozhatom a fotózással, miközben a jó levegőn vagyok, és élvezem a csendet, miközben egyre jobban megismerem önmagam.