Az idei évre be van tervezve néhány olyan fotózás, amit a megvalósítás öröme miatt akarok megcsinálni. Pusztán tudni akarom, meg tudom-e a lehető legjobban megvalósítani az elgondolásaimat. A fotósok egy részének vannak úgy nevezett szerelem projektjei, amik a fotózás öröméről, a gyakorlás lehetőségéről, vagy a szívükhöz közelálló témáról/témákról szólnak, nem pedig a pénzről. Ezek lehetnek baráti szívességek, vagy olyan dolgok, amiket az ember régóta ki akar próbálni. Ezeknél a projekteknél nem számít az idő, egyetlen célja van: hogy megvalósuljon. Az ember beletegye a szívét-lelkét.

 

Csinálhatnak bármilyen képet, pusztán az alkotás öröméért. Jelenleg nálam is ilyenek vannak porondon, tekintve, hogy a fotózás elsősorban hobbi és kikapcsolódás számomra. A szerelem projektjeim csak számomra fontosak, ám ettől függetlenül a lehető legjobban akarom megcsinálni a képeket. Ebből kettő esti/éjszakai épületfotózás, ezen kívül tervben van csendéletfotózás, portré, egy-két szakma bemutatása, menhelyi állatok fotózása.

Múltkor, amikor a vonatra vártam munkába menet, egy srác érkezett a sárvári vasútállomásra fényképezőgéppel a kezében, és az ott várakozó dízel mozdonyokat és karbantartó gépet fotózta. Onnan megint jött egy ötlet, amit érdemes lesz megpróbálni megvalósítani.

A tervezett szerelemprojektek között több olyan van, ami komoly szervezést igényel, mivel a másik féltől is függ, mikor tudjuk összehozni a fotózást, ki mikor ér rá, és fel kell mérni, milyen plusz eszközökre lesz szükség hozzá. Például egy-egy portréfotózáshoz szükség lehet világításra is a kívánt hatás eléréséhez. Az épületfotók esetében fényképezőgép állványra, mivel az ember teste rengeteg impulzust közvetít, és lehetetlen kézből kitartani hosszú záridős expozíciót.

Ami még szerelem projekt számomra, az a természetfotózás, az erdőjárás és a vadállatok lefotózása biztos távolságból. Az elmúlt hetekben, hónapokban sikerült a számomra ismert és kedves Farkas-erdőt más-más oldaláról megmutatni, sikerült meglátnom benne a rengeteg lehetőséget. A képek nagyon jól követik az évszakok változását, a kopár fák hogyan zöldültek ki újra. És mint egyik korábbi bejegyzésemben írtam, találkoztam már őzekkel, mókussal és vaddisznókkal is az erdőben. Egyik kirándulásom alkalmával sikerült lencsevégre kapnom egy fürge kis mókust.

A csendélet képek között vannak másoktól merített inspirációk, valamint egy egyszerű kávéscsésze, benne kávéval, kiskanállal, kockacukorral. Ezenkívül, mivel szeretek olvasni, a könyvekkel is akarok valamit kezdeni, és ehhez már jött egy ötlet, amihez szükségem lesz pár kiegészítő dologra. Pár hete a középiskolai tarisznyámra esett a tekintetem, és az megint adott egy ötletet, mivel idén lesz húsz éve, hogy elvégeztem a középiskolát, illene ezt egy szépen felépített képpel stílusosan megünnepelni.

Múlt héten szombaton este megejtettem az épületfotózást. Délután elmentem felmérni, melyik objektívre lesz szükségem hozzá, és mekkora távolságról kell meglőnöm a képeket, hogy a kívánt eredményt kapjam, így este már ezen információk birtokában tudtam visszamenni a kiszemelt helyszínekre. Már a kezdet kezdetén sejtettem, hogy nem a 35mm-es objektívemre lesz szükségem a képek elkészítéséhez, annak a használata mellett az úttestről kellett volna fotóznom, ami egyáltalán nem biztonságos, hacsak az ember nem a forgalomtól elzárt területen tartózkodik. Kicsit se néznének hülyének az emberek, ahogy az úttesten bohóckodom az állvánnyal és a géppel, de hát a jó képért mindent. Az épületfotózáshoz a 18-55 mm-es DX kit objektívemet használtam, ami nem olyan fényerős, mint a fix 35mm-es objektívem. Már most azon gondolkodom, hogy más rekesz-záridő párossal vajon jobb képeket tudnék-e készíteni a sárvári Szent László templomról, valamint a vasútállomásról? Kicsit más pontra állítani a fókuszt, az épületek más pontját használni referenciaként a beállításokhoz.

Ezen kívül tervben van egy kőszegi, pontosabban Kőszeg környéki kirándulás az Írott-kő kilátóhoz, valamint egy soproni túra, valamint egy kiruccanás Nógrád megyébe a szép, fák fölé magasodó Sasbérci kilátóhoz, ami egykor erdészház volt, és persze ott van még a sárvári arborétum is a maga különleges növényvilágával, ami szintén szerepel a listámon. Csak még nem tudom, mikor valósítom meg ezeket. A barátaim biztatnak, és emlékeztetnek rá, miket tűztem ki magam elé célnak, és ezek megvalósításához ki kell lépnem a komfortzónámból, hogy új élményeket szerezzek, inspirálódjak, és frissebb szemmel tekintsek a világra.

Ezek a szerelem projektek segítenek ébren tartani az agyamat és fejleszteni a kreativitásomat. Minden esetben végig kell gondolnom, milyen végeredményt szeretnék viszontlátni, nem lehet csak úgy, vaktában kattintgatni. Fejben fel kell építeni a képet a legapróbb részletekig, és ha megvan, milyen képet akarok elkészíteni, akkor jöhet a megvalósítás.

A csendélet képekben az a jó, hogy azokkal egy esős napon is tudok foglalatoskodni, rászánva az időt, hogy megfelelően felépítsem a képet, és végül elkattintsam a gépet, amikor már minden a helyére került, és tudom, milyen szögből akarom megfotózni.

A portréfotók esetében is megvannak az elképzeléseim, a többi már csak attól függ, ki, mikor ér rá. A portréfotók esetében fontosnak tartom, hogy ne csak az emberek külsejét mutassam meg, hanem a lelküket, a személyiségüket, azt, hogy milyen mélységei van a személyiségüknek, mennyire sok színezete lehet egy ember lelkének. Például egyik nő barátom esetében a cél az, hogy ábrázolva legyenek életének különböző aspektusai, valamint az életútja, Mindezt tisztelettel, eleganciával ábrázolva, hogy a végeredmény láttán azt mondja:
-Hű! Ez én vagyok? Valóban én vagyok?

Ehhez az kell, hogy közösen dolgozzunk, figyelve egymásra, és mindketten azt mondjuk a képekre:
-Igen, mi csináltuk, közösen, és minden pillanatát élveztük. Büszkék vagyunk az elkészül anyagra.

Ugyanezt akarom elérni egyik barátom szakmájának bemutatásakor is. Ott az a koncepció, hogy a képeken látható legyen a szakértelem, a tudás, a szakmája iránti elhivatottság.

A képek elkészítésénél az elsődleges cél a magas minőségre való törekvés, az igényesség, a hangulat megteremtése, függetlenül a témától. Valamint az, hogy a lehetőségekből és önmagamból kihozzam a legtöbbet, a legjobbat.

Mindenkinek javaslom, aki szeret fotózni, hogy keressen magának szerelem projekteket, amiket a megvalósítás öröme miatt csinál meg. Önmagának és a barátainak az örömére. Ne az legyen a szempont, hogy gyorsan letudják a fotózást, hanem az, hogy teljességgel beletegyék önmagukat, a szívüket, lelküket, érzéseiket. Már csak a gondolat, hogy különböző megvalósítandó célokat tűznek ki maguk elé, feldobja az embert, és lehet a barátokkal közösen ötletelni, mit érdemes kipróbálni. És ez minden tekintetben kimozdítja az embert a komfortzónájából, mert túl kell lépnie az embernek a saját korlátain, hogy az elképzeléseit a lehető legjobban tudja megvalósítani, ami szintén inspiráló hatással van az emberre. Ezekből a tervekből tudok töltekezni, és a barátaim is élvezik, hogy megosztom velük az ötleteimet, elképzeléseimet, és igyekeznek segíteni akár tanácsok, ötletek formájában, akár a megvalósítás során. Próbáljanak ki minél több dolgot, találják meg azokat a dolgokat, amiket szívesen lefotóznának. Akár a megszokott környezetükben is nyugodtan nézzenek körül, észreveszik-e azokat a dolgokat, amiket más perspektívából szemlélve új jelentéssel lehet felruházni, vagy éppen felhívni rá a figyelmet, hogy az adott dolog létezik. Nézzenek különböző fotókat, merítsenek ötleteket, inspirációt belőlük és hozzák ki magukból a legjobbat.