Fotós

A fotózással, fotográfiával kapcsolatban az emberek fejében nagyon sok tévképzet él. Nem kell aggódni, amíg nem vágtam bele az OKJ-s Fotográfus és fotótermék-kereskedő tanfolyamban, bizonyos tévképzetek nálam is jelen voltak. Viszont minél jobban beleásom magam a fotográfia történetébe, egyre jobban tisztul előttem a kép, hogy a fotózás egy nagyon sokrétű dolog, rengeteg témalehetőséggel. Csak az emberen múlik, mit tud kihozni egy-egy helyzetből, milyen témát, témákat vesz észre.

A fotográfia sokszínűsége a mai napig jelen van, és ez jó dolog. Egy igazán jól elkészített fotó a mai napig jobban tud hatni, mint egy videófelvétel az adott eseménnyel, eseményekkel kapcsolatban. Miért? Mert a fotó megragad egy pillanatot. Sokszor lehet, hogy éppen egy tragédiát megelőző momentumot örökít meg a fotós. És bizony sok esetben ott van a morális kérdés, mit lehet, mit szabad megörökíteni, és mi az, amit nem. Ezen hosszasan lehet vitatkozni pró és kontra, viszont ha egy fotó azt eredményezi, hogy később egy hasonló tragédia ne következzen be, akkor már elérte a célját.

Az emberek többsége úgy gondolja, hogy jó fotót csak jó (drága) fényképezőgéppel lehet készíteni. Ez így, ebben a formában nem állja meg a helyét. Sokan azt gondolják, hogy a fényképezőgép készíti a képet, és csak a technikán múlik, milyen végeredményt sikerül előcsalni a gépből. Nos, a technika teszi hozzá a legkevesebbet a jó képhez. Kérdezzenek meg egy elismert fotóst, mit tart fontosabbnak, a technikát, vagy a tudást. A legjobb fényképezőgép is csak annyira jó, amennyire az azt kezelő személy tudása lehetővé teszi a fényképezőgép képességeinek a kihasználását. Az objektívek szintén fontos, elengedhetetlen részét képezik egy fotós felszerelésének, hiszen önmagában a gépváz nem képes elkészíteni a képet, mivel nincs rajta semmilyen eszköz, ami kirajzolja a képérzékelő szenzorra, vagy a filmre a képet. És persze kellenek memóriakártyák is, ahova elmentődik a gép által rögzített kép.

A fotózás ugyanúgy sokrétű dolog, mint az informatika. És sokszor a fotós bizony nem csak a szép és jó dolgokat örökíti meg, hanem a különböző drámákat, tragédiákat, megdöbbentő, vagy éppen elképesztő eseményeket, pillanatokat. Mi, modern fotósok mind az elődeink által kitaposott úton járunk. Legyen az Robert Capa, Henri Cartier-Bresson, Brassaï, vagy bárki más.

Nem másokat kell utánoznunk, és másolnunk, hanem inspirációt, ihletet meríteni tőlük, és a saját utunkat, a saját stílusunkat keresve kell alkotnunk, mindig a lehető legjobb eredményre törekedve. Fontos, hogy folyamatosan fejlesszük magunkat, a tudásunkat, a felszerelésünket, és mindig nyitott szemmel járjunk a világban, mert a téma mindenhol ott van, csak észre kell venni. Az már csak a fotóson múlik, hogy egy adott témát hogyan, s miként közelít és örökíti meg. Ugyanazt a dolgot másként látjuk, másként nyúlunk hozzá.

Ahhoz, hogy észrevegyük a témákat, lehetőségeket, kell egy bizonyos fokú gyermeki szemlélet, gyermeki látásmód, rácsodálkozás a világra, és a felfedezés iránti vágy, hogy a megszokottnak gondolt dolgokban és meglássuk a lehetőséget egy-egy jó kép elkészítésére. Ehhez ki kell lépni a komfortzónánkból, másként nem tudjuk kipróbálni az elgondolásainkat.

A profi fotóst nem a felszerelése teszi profivá, hanem a tudása, hozzáértése, nyitott szelleme, elhivatottsága, szenvedélye és a munkája iránt érzett határtalan szeretete.

Sokan azt gondolják, a fotós csak megnyomja az exponálógombot, és ennyiben ki is merül a munkája. Mert csak ez látszik a külvilág számára. Az, ahogy felméri a témát, megfigyeli a részleteket, egyetlen apró mozdulattal megkomponálja a képet, miközben végiggondolja, milyen lesz a várható végeredmény, és mindeközben beleviszi a látásmódját, a stílusát, mind-mind láthatatlan egy kívülálló számára. A felszerelése csak segíti őt abban, hogy úgy mutasson meg valamit, ahogy ő látja, ahogy ő láttatni akarja.

Mert ezeken az apróságokon nagyon sok múlik. A fotó a kommunikáció egy fajtája, így ugyanúgy igényesnek kell lenni, mint a hétköznapokban. Mi az, amit a képpel üzenni akarunk, és ezt az üzenetet a néző képes-e dekódolni. Ez független attól, mi a kép témája.

Manapság a legfelkapottabb szegmens a fotózásban az esküvő- és rendezvény fotózás, amiben relatíve nagy pénz van, az a fotóson múlik, menyit kér el érte. Ezen kívül ott van az épület, a táj, a természet, a portré, a sport, a makró, a dokumentarista, a háborús, a tudományos, a divat, a street, a szoció, a tárgy, a reklám, a gyermek, a baba, az étel, az ital, a riport, az akt, a csendélet, az asztrofotó, reprodukció, a zsáner, a város, hogy csak a legfontosabbakat említsem. A fotósok munkái mindenhol ott vannak, csak ez sokszor nem is tudatosul az emberekben.

Sokan azt gondolják, fotózni könnyű. Ez csak akkor igaz, ha igénytelenül állunk hozzá a fotózáshoz. Gondolják végig, hogy fizetnének-e egy olyan esküvőfotósnak, aki rosszul exponált, elmosódott képeket készít, mondván, majd photoshopban megoldja a többit? Szerintem nem. Hanyag, igénytelen képekért ki akar kiadni feleslegesen több százezer forintot? Ahogy az autószerelőnek nem fizetik ki a hanyag munkát, úgy a fotósnak sem.

Témától függetlenül egy jó kép elkészítése nagy odafigyelést, tudatosságot és türelmet igényel. Ha a helyszínen jól készítjük el a képet, akkor sokkal könnyebb vele dolgozni. Az oktatónk határozottan felhívta a figyelmünket arra, hogy mindenre figyeljünk oda, amikor fotózunk. Három dolgot kötött a lelkünkre:

• Analóg módon, a helyszínen oldjuk meg a zavaró dolgok kivágását a képből. Ami a helyszínen csak egy mozdulat, az utómunkában több percet is igénybe vehet.
• Csináljuk meg jól a helyszínen a képet.
• Fotósok vagyunk, nem grafikusok.

Igen, a fotós retusálja a képeket, de mindent csak a határokon belül módosít, hogy a kép természetessége és lényege ne vesszen el. Sok esetben itt is igaz a kevesebb néha több elve. Nem kell telezsúfolni a képet különböző elemekkel, és a szoftveres utómunkával is csínján kell bánni. Nagyon zavaró, amikor egy képen túl vannak húzva a színek, és a kép a végén teljesen természetellenessé válik. Mindig meg kell találni a módját, hogy a kép főtémáját kiemeljük valamilyen módon, és a néző szemét elvezessük addig.

Az igazán jó képek, akárcsak a jó történetek, fel vannak építve a legapróbb részletekig, minden elem el van helyezve a képen. És ezernyi módon lehet a figyelmet ráirányítani valamire, vagy éppen kiemelni.

Teljesen mindegy, mi a téma, amit fotózni akarunk, fontos, hogy fejben ott legyünk, és lássuk, az adott helyzetben, az adott helyszínen hogyan, s miként tudjuk kihozni a maximumot magunkból. Ha el tudjuk képzelni a képet, képeket, akkor már meg is tudjuk valósítani, mert minden kép fejben kezdődik. Amikor van konkrét elképzelése az embernek, akkor azt folyamatosan tudja finomítani, míg eljut abba az állapotba, hogy az ember azt mondja, elérte azt a szintet, amit azzal a képpel üzenni akart. Ha egy kép megbotránkoztat, elgondolkodtat, felráz, kivált valamilyen érzelmet, vagy ráirányítja a figyelmet valamire, akkor már is többet tett, mint egy riport.

Jó képet csak megfelelő tudással tudunk készíteni. Ne felejtsük el, a profi fotósok is voltak kezdők. Hogyan lehetünk jobbak és jobbak? Gyakorlással Sok-sok-sok gyakorlással. Elhivatottnak, szenvedélyesnek kell lenni, és nem szabad azzal törődni, mikor, ki, mit gondol arról, ahogy éppen valamit fotózunk. Meg kell tanulni kizárni a külvilágot, hogy a kép komponálására tudjunk figyelni. El kell jutni arra a szintre, hogy a fényképezőgépünket készségszinten ismerjük, és tudjuk fejből, mikor, hova kell nyúlnunk egy-egy beállítás módosításához.

A tanfolyam során sokszor készítettünk portréképeket. Biztos láttak már filmben, sorozatban olyan jelenetet, amikor fotózás zajlik, és a fotós folyamatosan beszél a modellhez, modellekhez. Nos, ezt a valóságban is így kell csinálni. El kell érni, hogy a modell el tudja engedni magát, és természetesen tudjon viselkedni a fényképezőgép előtt, mert így lesz igazán őszinte a portrékép, ami nem csak a fotózott személy külsejét, hanem személyiségének egy részét is megmutatja. Ehhez az kell, hogy az ember képes legyen együttműködni a modellel, hiszen a kép kettejük közös munkájának az eredménye. Ha nem tudnak együtt dolgozni, akkor a fene megette az egészet.

A fotózás után jön az igazán komoly munka, a válogatás, és a retusálás. Ilyenkor derül ki, mennyire sikerültek jól a képek, és melyik kép mennyi utómunkát igényel. Ha megrendelésre dolgozunk, akkor fontos, hogy csak a legjobb, igényesen utómunkázott képeket adjuk át a megrendelőnek. És mindig legyünk kritikusak magunkkal szemben, tegyük fel a kérdést, meg tudtuk-e volna jobban csinálni az adott fotót. Attól, hogy ajnároznak bennünket, még nem leszünk jó fotósok. Ha kell, kérjünk véleményt tapasztaltabb kollégától a képeinket illetően. Egy jól megfogalmazott negatív kritika segíthet abban, hogy fejlődjünk, és jobbá vájunk.