Fotós

Gondolkodtak már ezen a kérdésen? Felmerült már önökben, miről szól a fotózás, mi a lényege, mi a célja? Erre keresem a választ ebben a posztban.

Ha pontos megfogalmazást akarunk erről írni, akkor ez lenne az:
A fotózás a valóság legteljesebb, legpontosabb leképezése a fény segítségével a fényérzékeny anyagra.

Ez így, ebben a formában csak részben fedi az igazságot, hiszen valóban a valóságot képezzük le, ám lehet, hogy torzítjuk azt, véletlenül, vagy szándékosan.

A fotózás a tudatos képalkotásról szól. A képet tudatosan alkotjuk meg, minden apró részletre odafigyelve. A gomb lenyomása előtt átgondoljuk, a témánkat hogyan tudjuk a legjobban megjeleníteni. A mennyiség helyett a minőséget előtérbe helyezve. A jó fotós ismérve a magas minőségre való törekvés, az igényesség, a tudás, a gondolkodás, az odafigyelés. Már a helyszínen az a célja, hogy a lehető legjobb képet, képeket készítse el, hogy az utómunka során csak minimálisan kelljen finomítania rajta.

Nem attól lesz valaki jó fotós, hogy a szemét a keresőre tapasztja, és ész nélkül nyomja az exponálógombot abban a hittben, hogy a nagy számok törvénye alapján majd csak akad egy-két jobban sikerült kép. Ez nem egy járható út. Pláne nem hosszútávon. Az emberben jelen kell lennie az önkritikának, fel kell ismernie a hibáit, és azokat ki kell tudnia javítania, valamint folyamatosan nyitottnak kell lennie a tanulásra, a fejlődésre. Akiben ezek a dolgok nincsenek meg, az soha nem fog fejlődni, megragad egy szinten, és nem fog különleges képeket készíteni.

Ami szintén nem egy járható út, az a kritikák figyelmen kívül hagyása, valamint az ajnározás elvárása. Sokfélék vagyunk, ez tény, nem tetszhet mindenkinek minden alkotásunk. Ezzel nincs semmi baj, hozzátartozik az élethez, ettől az ember nem lesz rosszabb, vagy kevesebb. A pozitív és a negatív kritikák is hozzátartoznak a fotózáshoz. Ezeket meg kell tanulni jól kezelni. Attól, hogy az ember negatív kritikát kap, nem lesz rossz fotós, csak lehet, az adott témához rosszul nyúlt hozzá.

Amikor a vizsgán az elnök úrtól megkaptam a negatív kritikát, bár rosszul érintett, tudtam, hogy teljesen jogos és helytálló. A vizsga óta eltelt időszakban gyakran gondolkodtam a szavain, és igyekeztem belőle kihallani az építő jelleget, a segítő szándékot. És bizony a kritikája nagyon sokat hozzátett a gondolkodásmódomhoz, nagyon komolyan rámutatott bizonyos hiányosságaimra. Egy jól megfogalmazott negatív kritika sok esetben úgy működik, mint egy tükör, ami megmutatja a nyers valóságot, amivel szembe kell nézni, hogy felismerjük, mi az, amiben fejlődni, javulni tudunk. A barátaimtól is folyamatosan elvárom a visszajelzést a képeimet illetően. Nem baj, ha negatív kritikát kapok tőlük, mert a lényegre koncentrálok, mire akarnak rámutatni, vagy felhívni a figyelmemet. A pozitív kritika jó érzést ad az embernek, hogy kihozta a maximumot a témából, jól nyúlt hozzá, úgy sikerült megmutatnia, ahogy szerette volna, és ez igazán hatásos lett. Ez nagy lendületet tud adni az embernek.

Sajnos vannak, akik sem tanulni, sem fejlődni nem hajlandók. Ők a kóklerek, de ezt majd egy későbbi posztban kifejtem bővebben. A lényeg, hogy akik csak nyomják a gombot ész nélkül, és a mennyiséget mindennél fontosabbnak tartják, sosem jutnak magasabb szintre, nem tanulnak meg egy képet felépíteni a legapróbb részletekig. És azt sem szeretik, ha negatív kritikát kapnak, amik rámutatnak a hiányosságaikra. Megsértődnek rajta, és minden eszközt megragadnak, hogy az őket negatívan bíráló emberek véleményét eltüntessék. Elhiszik magukról, attól lesznek nagyszerű fotósok, hogy fognak egy fényképezőgépet, és mindenféle koncepció, elgondolás nélkül kattintgatnak, a gépükből meg potyognak ki a szuperebbnél szuperebb képek. Annyira szűk a látókörük, hogy nem veszik észre a nyilvánvaló hibákat. Az ilyen kóklerek csak egy dolgot akarnak: Ajnározást, olcsó örömöt, önigazolást, hogy a képeik annyira különlegesek, annyira egyedülállóak, hogy arra nincsenek szavak, ők pedig milyen kiváló fotósok. Nincs bennük sem tisztelet, sem alázat semmi iránt, csak az kell nekik, hogy minél többen igazolják a nagyságukat. Attól, hogy sok ember, aki nincs tisztában a fotózás mikéntjével, elragadtatva dobálja az olcsó lájkokat, és a pozitív jelzőket, még nem lesz egy kóklerből tanult, magasan képzet, és minden helyzetben a maximumra törekvő kiváló fotós. Ehhez nagyon komoly önismeret kell, és folyamatosan fel kell tenni a kérdést:
-Vajon meg tudom ezt csinálni jobban? Lehet ez igényesebb? Hogyan tudok még többet kihozni belőle?

A fotózás arról szól, ahogy egy témához hozzányúlunk, ahogy meg akarjuk mutatni az adott dolgot. És ehhez rengeteg dolog áll rendelkezésünkre. Elsősorban a tudásunk, és a kreativitásunk, találékonyságunk, és csak utána a technika. Ha el tudom képzelni a képet, megvan a fejemben, akkor meg is tudom alkotni. Ez ilyen egyszerű. Utána fel kell mérnem, milyen eszközökre van szükségem az adott kép elkészítéséhez. Ez mindig a témától függ.

Sokan azt gondolják, a jó képek csakúgy kiesnek a fényképezőgépből. Ha ez így lenne, akkor a világ tele lenne jobbnál-jobb képekkel. Vannak emberek, akik megveszik a drága fényképezőgépet, abban bízva, hogy az majd megalkotja helyettük a tökéletes képet. Automatamódban. Aztán egy idő után csalódottan veszik tudomásul, hogy ez nem így van, majd túl is adnak a masinán, mert azt nem lehet jól használni. A fotózáshoz gondolkodni kell, nem bízzuk rá magunkat vakon a technikára, mert a technika nem azt fogja megjeleníteni, amit mi szeretnénk, hanem azt, ami a rendszer szerint helyes. És sokszor bizony óriási különbség van aközött, amit elképzelt az ember, és aközött, amit az automatika az adatok alapján helyesnek minősít.

Nagyon sok múlik azon, hogy a fényképezőgép mögött álló személy mit, és hogyan akar megmutatni. Ilyen lehet az, amikor a mindenki által ismert dolgokat torz, groteszk módon láttatja, ezzel adva egy új jelentést nekik, vagy teljesen más perspektívából mutatja meg, úgy, ahogyan korábban senki sem látta.

Az esküvőfotósok esetében fontos, hogy a háttérbe vonuljanak, és semmilyen módon ne vonják magukra a figyelmet, ne zavarják meg a szertartást, mert így érzelmileg intim pillanatokat örökíthetnek meg, ami a párnak egy örök emlék, és amikor a képeket előveszik, újra át tudják élni azokat. Ezt hogyan lehet elérni? Odafigyeléssel, felkészültséggel.

Azok, akik sport, vagy vadállat fotózással foglalkoznak, rendszeresen használják a sorozatmódot a gépükön, mivel esetükben nagyon gyorsan történnek a dolgok, ezért gyorsan kell reagálniuk. A vadfotós betéve ismeri az adott állat életmódját, mikor, hol, merre lehet fellelni, merre vonulnak az adott állatok, míg a sportfotós az adott sportra vonatkozó szabályokat ismeri kiválóan, és látja az eseményeket megtörténni már azelőtt, hogy az akció elkezdődne. Mind a sport, mind a vadállatfotósnak tudnia kell előre gondolkodni, és jóval azelőtt készenlétbe helyezni a gépét, hogy bármi érdemleges történne. Ez a külső szemlélő számára sokszor láthatatlan. Vannak, akik a vadállatokat úgy fotózzák, hogy leshelyet építenek maguknak az erdőben, ami csak eleinte érdekes az állatoknak, idővel megszokják, és már nem is foglalkoznak vele. Így biztonságos körülmények között, természetes környezetükben tudják az állatokat anélkül fotózni, hogy megzavarnák őket.

A portréfotózás során az ember a modell arcára irányítja a figyelmet, pontosabban a szemére, mert így tudja megmutatni, milyen a személyisége. A fotós ilyenkor kicsit úgy működik, mint egy pszichológus, mert tudnia kell megnyitni a fényképezőgép előtt álló személyt, és ne csak a külsejét mutassa meg, hanem a személyiségét is. Ehhez elengedhetetlen a kommunikáció, az instruálás, mikor mit csináljon a modellünk, milyen pózt vegyen fel, hova nézzen. Fel van építve a koncepció, milyen stílusú képek készülnek a fotózás során. És tiszteli a modelljét, nem hozza megalázó helyzetbe, nem ábrázolja a modell számára kellemetlen, hátrányos és megalázó módon.

Egy fotón minden látszik. A szó legszorosabb értelmében. Az odafigyelés, a magas minőségre törekvés és a hangulat éppúgy, mint a hanyagság. Hanyagságnak minősül, ha egy portréfotó esetében zavaros a háttér, vagy ha az embernek olyan érzése van, a fotós azt se tudja, mit akar megjeleníteni, vagy több főtémája van a képnek, és nem tudunk egyre koncentrálni, mert a szemünk folyamatosan ugrál.

Ahhoz, hogy az ember alkotni tudjon, kell, hogy fejlessze magát, bővítse a tudását, és kipróbálja az elgondolásait, mert abból is nagyon sokat tud tanulni. Lehet, hogy elsőre nem lesz jó, de előfordul, hogy csupán egy apró módosítás után már meg is születik a kívánt végeredmény.

A fotózás a minőségi, tudatos, részletekre odafigyelő, átgondolt képalkotásról szól. A fotózás élethosszig tartó tanulás. Megköveteli az alázatot, a tudást, az eszközeink ismeretét, a gondolkodást, mielőtt lenyomnánk az exponálógombot.

Mindez azért fontos, mert a fotó a kommunikáció egyik formája, és ha nem megfelelően építjük fel a képet, nem megy át az üzenet a nézőknek. Ugyanúgy, mint a beszéd esetében. Egy olvasott embernek rengeteg eszköze van a gondolatai kifejezésére, míg egy olyan embernek, aki csak hírből ismeri a könyveket, ez az eszköztár nem áll a rendelkezésére. Ugyanez igaz a fotózásra is. Míg valaki rászánja az időt a tanulásra, a fejlődésre, egyre több eszköze lesz arra, hogy magasabb színvonalú képeket alkosson. Ezzel szemben egy olyan ember, aki csak nyomja a gombot, és nem foglalkozik azzal, hogy tanuljon, képezze magát, fejlődjön, gondolkodjon, a képei sem válnak jobbá. Mindig ugyanolyan séma szerint fogja azokat elkészíteni, ami hosszútávon unalmas lesz, nem lesz képes kifejezni a saját gondolatvilágát, a látásmódját, a képeit nem fogja tudni egyedi tartalommal, üzenettel, hangulattal, minőséggel megtölteni.