Mint az élet minden területén, zenében, filmezésben, úgy a fotózásban is megtalálhatók a kezdők és az amatőrök. Ezzel nincs semmi probléma, mindenki volt kezdő, valahonnan el kellett indulni, senki nem úgy születik, hogy az adott dologban mindent tud, hanem menet közben szedi magára a tudást, és megválik attól, ami felesleges. Legalábbis jó esetben. Szubjektív álláspontom kifejtése következik.

 

Belegondoltak, hogy a fotózás hajnalán gyakorlatilag mindenki, aki a fotográfiával foglalkozott, amatőr volt? Érdekes dolog, nem? Én is voltam kezdő a fotózás terén, és nem minősíthetem magam profi fotósnak, ahhoz nagyon sokat kell még tanulnom, gyakorolnom, fejlesztenem önmagam, hogy jobbá váljak. Vagyis amatőr fotós vagyok. Profinak vagy inkább hivatásos fotósnak akkor minősíthetném magam, ha ebből élnék, ez lenne a munkám.

Amatőrnek azokat az egyéneket tekinthetjük, akik nem hivatásszerűen művelik az adott dolgot, hanem hobbiból foglalkoznak vele. Legyen az bármilyen dolog, videózás, fotózás, zenélés, versenyzés, stb. Az amatőröket két kategóriára bonthatjuk: vannak a rossz amatőrök, akiknek minimális, felszínes tudása van, nincsenek tisztában a legalapvetőbb dolgokkal, képeik minősége finoman fogalmazva is csapnivaló. És vannak azok a jó amatőrök, akik folyamatosan szedik magukra a tudást, árnyaltan gondolkodnak, az adott dologhoz tartozó szabályokat ismerik, és jól tudják alkalmazni. Figyelnek a minőségre, kifejlesztik saját látásmódjukat, bejárnak egy fejlődési ívet.

A kezdők azok, akik még csak ismerkednek a dologgal, nincs kialakult stílusuk, látásmódjuk, sok dologgal nincsenek tisztában, nem látják még át a dolgokat. Őket terelgetni kell, hogy ráleljenek a saját útjukra, ki tudják fejleszteni a szükséges képességeiket. Mindenki volt kezdő. Én is, és ha visszatekintek a fotózással kapcsolatos „pályafutásomra”, akkor azt mondanám, hogy 2015-ben, amikor megvettem a Nikon Coolpix L27-es kompakt gépemet, lelkes kezdő voltam. A fejlődésem 2017-ig, a Nikon D3400 DSLR megvásárlásáig minimális volt, ahogy az OKJ-s tanfolyam kezdetéig is inkább csak egy bukdácsoló, próbálkozó személy voltam. Ha úgy vesszük, egy rossz amatőr, vagy inkább egy ember voltam fényképezőgéppel, és kevés használható tudással. Úgy érzem, ezt az utat be kellett járnom, és fel kellett ismernem a hiányosságaimat, hogy jelentkezzen a fejlődés iránti igény. Azóta ráleltem a megfelelő tudásbázisra, és több könyvet is elolvastam a fotózással kapcsolatban. (Van még néhány, amit el akarok olvasni a minél árnyaltabb gondolkodás- és látásmód kifejlesztésére.)

A fotózás nagyon nagy területet fed le, rengeteg a témalehetőség a világban. Felsorolni is lehetetlen, mi mindent lehet lefotózni, mert gyakorlatilag bármi témaként szolgálhat. Mivel mi, emberek sokfélék vagyunk, sok dolog érdekelhet bennünket. Kit ez, kit az. Valaki az emberek fotózását szereti, valaki a csendéletet, megint mást a természet érdekel. Ugyanazt a témát másként látjuk, másként értelmezzük, másként közelítjük meg, de ez természetes, hiszen nem ugyanazokra a dolgokra figyelünk, nem ugyanazt vesszük észre. Ez az emberi sokszínűségből fakad, és ez így van jól. Nagyon unalmas lenne a világ, ha mindenki ugyanúgy látná. Ezért nincs két ugyanolyan fotó egy témán belül, még azonos körülmények között sem.

Ami személy szerint visszatetszést kelt bennem, ahogy azt elég hosszúra sikerült, kóklerekről (vagy inkább kontárokról?) szóló írásomban fejtegettem, amikor valaki tudás és alázat nélkül magát felmagasztalja, zseniális fotósnak állítja be, nem akarja látni a korlátait, a hibáit, emiatt zavaros, értékelhetetlen, gyenge minőségű képeket készít. Ha valaki próbálja rávezetni, hogy másként közelítse meg a témát, a fotózást, mert a képei nem jók, az útmutatást, a tanácsot, az építő kritikát képtelen elfogadni. Inkább agresszíven támad vissza, neki senki ne mondja meg, mit, hogyan kell(ene) fotózni, hiszen tudja ő ezt jól, sőt, mindenkinél jobban tudja, sőt, rajta kívül senki nem ért az adott témához. Egyáltalán nem is fordít figyelmet a képei minőségére, sem a fejlődésére. Mindenki, aki őt kritizálja, csak azért teszi, mert irigykedik rá. Még rosszabb, ha az illető nem is fotós, csak a maga örömére kattogtat ész nélkül, és nincs önkritikája. Ez az a fajta mentalitás amit nem tudok elfogadni, sem tisztelni. (Jé, ezt ilyen egyszerűen is meg lehet fogalmazni?…)

Felmerült a kérdés, kiknek szántam azt az írásomat. Elsősorban a laikusoknak, hogy figyeljenek oda, kit választanak egy munkára. Lehetőség szerint nézzék meg az adott fotós web-, Instagram, és Facebook oldalát, olvassák el mások véleményét, nézzék meg az értékelését, majd ez alapján döntsék el, ki az, aki a legjobban megfelel az igényeiknek. Vegyék fel a kapcsolatot a fotóssal, és beszéljenek vele személyesen is.

Másrészt a kezdőknek, hogy milyenek ne legyenek. A fotózás megköveteli az alázatot, az odafigyelést, a türelmet, a tanulást. Nos, jogos a kritika, hogy hosszúra sikerült, és túl sok mindent próbáltam belezsúfolni. Nem gondoltam át alaposan, hogyan lehetne jól megfogalmazni a lényeget, és túlvállaltam magam. Ez olykor megesik velem. Sajnos. Erre igyekszem jobban odafigyelni a jövőben. De vissza a lényeghez.

Attól, hogy valaki kezdő, vagy amatőr, és pusztán hobbi számára a fotózás, egyáltalán nem lesz kevesebb, sőt! Ha képes felismerni a saját korlátait, hibáit, látja a hibákat a képeken, mer kérdezni nála tapasztaltabbaktól, rászánja az időt a tanulásra, a hibák kijavítására, hogy igényesebb képeket készíthessen, túl tudjon lépni a korlátain, akkor jó úton jár. Ehhez idő kell, nem megy egyik napról a másikra. Ezért is fontos a türelem.

Sokan vannak, akik autodidakta módon tanulnak meg fotózni, és folyamatosan fejlődnek, fejlesztik magukat, mindig az lebeg a szemük előtt, hogy igényes, minőségi képeket készítsenek a saját stílusukban, a saját látásmódjuk szerint. Ezt tudom értékelni és elismerni. Ehhez szükség van a biztos alapok lerakására, amire a későbbiekben építkezni lehet. Az ember csak akkor kap válaszokat, ha felteszi a kérdéseit. Ehhez az kell, hogy normális, építő jellegű kritikát, véleményt kapjon, ami más megvilágításba helyezi a dolgokat, rámutatva, min kell változtatnia. Az utat meg lehet mutatni, viszont járni mindenkinek magának kell rajta. Az amatőr fotósok között nem egy kiemelkedő személyiség volt, aki olyan életművet hagyott az utókorra, ami felbecsülhetetlen. Például Vivian Maier.

Előfordulhat, hogy a profi, hivatásos fotósok egy idő után nem tudnak megújulni, a kiégés jeleit látni rajtuk, míg egy amatőr hobbi fotós, aki munka, család mellett foglalkozik a fotózással, lehet, hogy mindig meg tud újulni. Természetesen ez nem törvényszerű, de mint az életben mindenhol, itt is megtörténik. Olyan ez, mint amikor egy filmszínésznek elege lesz a forgatásokból, és inkább a civil életet választja.

A fotózásnak megvannak a maga szabályai, amik igazodási pontként szolgálnak, főleg kezdők esetében. Ha valaki szeretne jobb képeket készíteni, annak jó szívvel ajánlom a 101 fotótipp nevű hírlevelet, ami kifejezetten a kezdők, amatőrök számára íródott. Érthetően mutatja be, hogy egy kis odafigyeléssel, tudatossággal, tudással mennyivel jobb eredményt lehet elérni, valamint a Te is lehetsz fotós! weboldalt, ami azt tűzte ki célul, hogy segítse a fotózásban kezdő személyeket. Ehhez tartozik egy Facebook csoport is.

Nem az a lényeg, ki milyen eszközzel dolgozik, hanem az, milyen tudással rendelkezik, ismeri-e a fényképezőgépét, tisztában van-e a fotózás alapvető szabályaival, azokat adott helyzetben tudja-e jól alkalmazni. Gondolok itt például a harmadolásra, az aranymetszésre, a fibonacchi vagy más néven az arany spirálra, a fotós szentháromságra (Rekeszérték, záridő, ISO érzékenység), a nézőpontra, hogy csak pár dolgot említsek. Ezekkel előbb-utóbb mindenki találkozik, aki egy kicsit is komolyabban akar a fotózással foglalkozni. Azzal sincs semmi probléma szerintem, ha valaki csak emlékeket, élményeket akar megörökíteni saját magának, mondjuk a telefonjával, és nem akar elmélyedni a fotózás rejtelmeiben, és ezeket a képeket így is kezeli. Ezért szerintem senkit nem kell szétszedni. Ezeknek a képeknek is megvan a maga helye, ami nem feltétlenül a nagy nyilvánosság, hanem a családi album.

A problémát abban látom, ha valaki nem tud, nem akar fejlődni, tanulni, nincs szándéka emlékképeknél többet készíteni, és e mellé társul egy agresszív, arrogáns attitűd, mindenkinél jobb fotósnak gondolja magát.

Különböző fotósok videóit nézve, és hallgatva őket, egyértelmű, hogy a fotózásban is az a jó irány, ha valaki egy területre specializálódik, abban mélyed el, abból hozza ki a maximumot, mert úgy tud igazán hatásos képeket készíteni, ha ismeri azt, amit fotóz, ettől függetlenül nem látom feltétlenül problémának, ha valaki a fő csapásirány mellett más-más területeken is kipróbálja magát. Érdemes körülnézni különböző stockfotó oldalakon, YouTube csatornákon ötlet és ihletforrás után.

Amikor valaki belekezd valamilyen művészeti tevékenységbe, fontos, hogy abban örömét lelje, élvezze az alkotás folyamatát, mindig önmagához mérje magát, bátran kérjen tanácsot, iránymutatást. Nézze meg mások képeit, tanuljon, inspirálódjon belőlük. Szóval, kedves kezdők, amatőrök, alkossatok bátran, alkossatok szívből, lélekből, és szép fényeket kívánok nektek!